fbpx

Egyiptom történelme

Írta: Urbán Ernő on . Beküldve: Egyiptom bemutatása

Egyiptom Történelme

A Nílus-menti civilizációk története oly messzire nyúlik vissza az idők hajnaláig, hogy szinte lehetetlen vállalkozás felmérni. Egyiptomhoz képest a görög városállamok vagy a Római Birodalom kora tegnap történt és az ősi görögökkel illetve rómaiakkal ellentétben a fáraók birodalmáról kevés irodalmi vagy történelmi írásos emlék maradt fenn, melyek által betekintést nyerhetnénk a mindennapi életbe.

Az Archaikus Kor

Nílus-völgyi ásatásokon talált kőeszközök bizonyítják, hogy ténylegesen léteznek eszközhasználó neolitikus közösségek már Kr. e. 6000-7000 tájékán. A közösségek közti kötelékek kezdtek szorosra fonódni Kr. e. 3300 körülre, és valamikor Kr. e. 3200 és 3000 között a Nílus-völgy első erős uralkodója, Ménész, megalapította az elsőt ama 30 dinasztia közül, melyek majd három évezreden keresztül uralkodtak.
Négy évszázadon keresztül Ménész és az őt követő két dinasztia uralkodott, a főváros a mai Kairótól nem messze délre fekvő Memfisz volt. Egyesítették Alsó- és Felső-Egyiptomot, és létrehozták a völgy törzseinek szövetségéből a világ első hatalmas birodalmát.

Az Óbirodalom kora

A 3. és 4. dinasztia uralta Egyiptomot Kr. e. 2686 és 2181 között. A főváros szintén Memfisz volt, elkezdődött a hatalmas sírboltok, templomok és piramisok építése Szakkara, Giza, Abu-szír és Dahshur környékén. A birodalom politikai és szociális struktúrája fejlődött: összetettebb és stabilabb lett, csúcsán a félisten fáraóval, aki korlátlan világi, katonai és vallási hatalommal bírt, akaratát pedig kifinomult hivatalnoki gépezet vitte keresztül.
A szervezés ilyen magas foka párosulva a Nílus-völgy termékenységével és stabil éghajlatával lehetővé tette a munkaerő-felesleg felhasználását olyan monumentális építményekhez, melyeket említésekor ma leginkább az ősi Egyiptomra asszociálunk: a 4. dinasztia uralkodása alatt Gizánál emelt nagy piramisok: Kheopsz, Kefren és Mükerinosz fáraóké. A vallási tanok egy – a Napra alapozott – rendkívül bonyolult vallási rendszerbe voltak összeszerkesztve, mely egy panteonnyi istenséget tartalmazott az élet és a halál minden aspektusával kapcsolatban. Innentől kezdve Egyiptom is kezdett a korai határain túlterjeszkedni: kereskedő hajókat küldött Punt városába (a mai Szomália) aranyért, rabszolgákért és elefántcsontért valamint az arab félszigetre faanyagért és illatos gyantáért. Megkezdődött az ezüst és a türkiz bányászata a Sínai-félszigeten, délen pedig aranyat nyertek ki Núbia bányáiból.

Ozirisz és Izisz

Oziriszt, az alvilág urát ülő és álló helyzetben is gyakran megfestették. Ámonhoz hasonlóan kezében uralkodói pálcát és korbácsot tart, kúp alakú fejéke pedig kosszarvakkal díszített. A monda szerint ő tanította meg az egyiptomiaknak a földművelést és együtt uralkodott testvérével és feleségével Izisszel együtt, akitől fia született: a sólyomfejű isten, Hórusz, Oziriszt féltékeny testvére, Seth megölte és 14 darabra vágott testét a Nílusba dobta. Izisz a darabokat mindig a megtalálás helyén temette el, ezért van a Nílus mentén olyan sok Ozirisz templom.)

Történelmi naptár

Kr.e. 3000-341 Fáraók kora
Kr.e. 30-i.sz. 638 A Római/Bizánci Korszak.
640-1517 Arab Hódítás és Mameluk uralom.
1517-1882 Ottomán hódítás és uralom.
1798-1801 Francia invázió.
1805-48 Muhammad Ali pasa (kormányzó) uralkodása, őt 1848-ban fia Ibrahim követte később pedig unokája, Abbas.
1848-54 Abbas pasa a történészek szerint szigorú, de tehetséges uralkodó volt.
1854-63 Abbas uralkodása.
1863-79 Ibrahim legidősebb élő fia, Iszmail uralkodik pasaként, 1869-től kedive rangban (a konstantinápolyi szultántól nagyobb függetlenséget élvezve).
1879-92 Francia és brit nyomás hatására a szultán lemondatja Iszmailt, őt legidősebb fia, Tefik követi a trónon.
1882 Egyiptom lázadása. A pasa által vezetett tisztek megerősítik Alexandriát a brit flotta támadása ellen. Brit csapatok győzedelmeskednek Tel el-Kebirnél és elfoglalják Kairót.
1882-1952 Brit megszállás és protektorátus.
1892-1922 Abbas Hilmi, Tefik fia örökli a trónt apja után.
1922 Névleges függetlenség Angliától.
1922-36 I. Fuad, Egyiptom első királya követi Abbas Hilmit.
1936-52 Farouk uralkodása. Bár Egyiptom névleg független a britektől, Farouk mégis bábkirályként ismert.
1939-45 II. világháború.
1948 Részvétel az első arab-izraeli háborúban.
1952 Farouk megbuktatása.
1953 A köztársaság kikiáltása júniusban.
1954-70 Gamal Abdel Nasser elnöki terminusa.
1956 Szuezi válság, francia, brit és izraeli csapatok megszállják a Szuezi-csatorna övezetét október/novemberben, azonban az Egyesült Államok ultimátumára a csapatokat visszavonják.
1967 Hatnapos Háború Izraelel (június 5-11), a Sínai-félsziget elvesztése.
1970-81 Anwar Szadat az új elnök.
1973 október Sikertelen háború Izraellel, a Sínai-félsziget visszaszerzése.
1979 Camp David-i egyezmény alapján kötött béke Izraellel.
1981 október 6-án iszlám dzsihád terroristák meggyilkolják Szadat elnököt.
1981 Hosni Mubarak Egyiptom új elnöke.
1982 Az elfoglalt Sínai-félsziget visszaszerzése.
1998 A Szfinx restaurálása befejeződik. A Nílus-deltában Qantirnál egyiptomi tudósok felfedezik II. Ramszesz elveszett városát.

Első Átmeneti Kor

A memfiszi központi hatalom összeomlása jelezte az Óbirodalom végét Kr. e. 2200 és 2050 között, valószínűleg a tartományi kormányzók hatalmának megnövekedése miatt, akik először a trónért, majd egymás között harcolnak, mialatt a 7. és 8. dinasztia meggyengült uralkodói képtelenek voltak helyreállítani a hatalmat. Ez a zűrzavaros időszak az első átmeneti korszakként ismert és Kr. e. 2181-2040 körülre teszik.

Mumifikálás

Az egyiptomiak hittek a halál utáni örökéletben, de azt is tartották, hogy a ka, azaz a lélek fennmaradása a test megóvásától függ, ezért volt fontos számukra a mumifikálás. A konzerválási folyamat precízen meghatározott lépésekből állt és kb. két hónapig tartott. Először az agyat távolították el (az orron keresztül) majd a beleket, májat, gyomrot és tüdőt, külön-külön urnákba elhelyezve. A szívet – úgy hitték, ez az elme és lélek központja – és a vesét nem vették ki. A testet belülről és kívülről dehidratáló vegyszerrel (nátronnal) vonták be öt hétig, majd kitömték agyaggal, gyantával, fűrészporral és illatszerekkel. Végül bevonták gyantával és illatos balzsammal, belecsavarták pólyába és belehelyezték a számára előkészített díszes szarkofágba.)

Rá és más napistenek

Az egyiptomiak sokféle formában tisztelték a napot. Rá-t sólyomfejű emberként ábrázolták, a Nap szent korongjával a feje körül. Rá kelet felől kiemelkedve szelte keresztül az égboltot napcsónakján, eltűnve nyugat felé, melyet az egyiptomiak a halottak földjével hoztak kapcsolatba. Rá alakja idővel összeolvadt Ámonéval aki a legfontosabb ősi isten volt. Rá sok formát ölthetett, például Kepri, a szent szkarabeusz, mely a napkelte őre. Vagy Aton illetve Atum - a lenyugvó nap őre – szintén Rá kivetülése volt. )

A Középbirodalom kora

A szembenálló fejedelmek közül néhányan megszilárdították hatalmukat, és uralkodói ambíciót dédelgettek. A 9. és 10. dinasztia fáraói Kr. e. 2160 és 2040 között egyeduralmi rendszert hoztak létre heracleopolis-i központtal (a mai Asyuthoz közel), hamarosan azonban uralmukat megdöntötték a 11. dinasztia thébai királyai. A Középbirodalom felöleli a Kr. e. 2040-1782-ig tartó időszakot, központja kezdetben Théba (Luxor) volt. A főváros a 11. és 12. dinasztia alatt ismét északra költözött: Lisht-be. Ez a reform, konszolidáció és terjeszkedés ideje volt. A gazdálkodókat párfogó törvények születtek, így lett a termékeny El-Faiyum vidék Egyiptom egyik leggazdagabb része. Egyiptom maga is terjeszkedett, elfoglalta Núbiát és így a Vörös-tenger illetve a Közép Kelet meghatározó kereskedelmi hatalmává vált. A felső-egyiptomi Abüdosz fontos vallási központtá fejlődött Ozirisz kultuszának előretörésével.

Második Átmeneti Kor

Egyiptom ismét anarchiába zuhant Kr. e. 1782 és 1570 között. Az ok ez alkalommal külső invázió volt. Egy kis-ázsiai harcias nép, a hikszosz végighömpölygött Palesztinán és a Sínai-félszigeten Egyiptomban. A hódítók Egyiptomban nem használatos lovat és harci szekeret, valamint fejlett bronzeszközöket és fegyvereket használtak.
A hikszosz nép eleinte a termékeny Nílus deltájában telepedett le, Avaris néven fővárost építve, később továbbnyomultak a Nílus völgyben dél felé. Ezalatt Egyiptom déli határvidéke, Núbia a helyiek lázadása miatt elveszett. A 17. dinasztia thébai uralkodói bátran küzdöttek a beolakodókkal, a 18. dinasztia megalapítója Ahmose kikergette őket egyiptomi területről, uralkodása pedig az Újbirodalom korszakába vezetett át.

Az Újbirodalom kora

Egyiptom ekkor érte el hatalmának csúcspontját, a fáraók befolyása a Nílus negyedik (szudáni) vízesésétől az Eurfátesz folyóig (a mai dél-kelet ázsiai Irak területe) tartott. A Luxor melletti Karnak templomegyüttesben is részletesen le vannak jegyezve a hieroglifákban a 18. dinasztia uralkodóinak lenyűgöző tettei. Az első saját jogon uralkodó királynő, Hatsepszut (Kr. e. 1498-1483) elrendelte számos pompás templom és emlékmű építését, melyekkel utóda, III. Tutmózisz nem bánt kesztyűs kézzel. Épületek és leírások tanúsága szerint Tutmózisz hódításait béke követte, illetve érdekházasságok az egyiptomi, valamint a hettita és mitanni uralkodói családok között. Eme fáraók uralma alatt volt a birodalom a leghatalmasabb. Ez pedig lehetővé tette az uralkodók számára, hogy figyelmüket a hódítás helyett a vallás és nagy építkezések felé fordítsák, melyek megörökítették nevüket az utókor számára és biztosították az istenek pártfogását. III. Amenófisz (Kr. e. 1386-1349) építette fel a még mindig ép luxori templomot egy másik sokkal nagyobbal együtt, ez utóbbi a Nílus nyugati partján állt, de ma már csak a Memmón szobrai néven ismert két szobor áll az egészből.
Az Amenófisz után uralkodó Ehnaton elfordult a régi istenektől és köztük a legfontosabbtól, Ámontól. Helyette bevezette az Aton-kultuszt, napkorongként ábrázolva őt. A fővárost Thébából a mai Tell el-Amarnához közel fekvő Ahetatonba helyezte át. A birodalom belső ügyeinek elmélyülése ismét elkerülhetetlenül a birodalom peremterületeinek leválásához vezetett és a keleti hadjárat alatt szerzett területek helyi lázadó kormányzók, vagy a rivális hettita birodalom kezére került. Ehnaton vallási kultusza vele együtt sírba szállt, de két archeológiai lelet biztosította neve fennmaradását Egyiptom történelmében. Az egyik királynőjének, Nefertitinek a mellszobra, kinek neve a női szépség szinonimájává vált. A másik fia és örököse, Tutanhamon megtalált sírboltja, aki visszaállította a régi vallást. 19 éves korában halt meg, mindössze hét éves uralkodás után és vele a 18. dinasztia is kihalt.
A 19. dinasztia második fáraója, I. Szeti (Kr. e. 1302-1290) célul tűzte ki az Óbirodalom hatalmának visszaállítását. Az őt követő II. Ramszesz (Kr. e. 1290-1224) építtetett néhányat a leghíresebb ma is álló emlékművek közül, mint például a Ramesszeum templom Luxornál illetve Abu Szimbel lenyűgöző kőkolosszusai. Ramszesz a hettitákat győzte le a kadesh-i ütközetben, utóda, Merneptah pedig a líbiai inváziónak vetett gátat a Nílus-deltában.

A fáraók hanyatlása

Már a 20. dinasztia elején, III. Ramszesz (Kr. e. 1195) uralkodása alatt elkezdődött a fáraók hanyatlása. III. Ramszesz leginkább a líbiaiakon és a Tengeri Népeken aratott győzelmeiről híres (akik valószínűleg az Égei és a Földközi-tenger keleti részéről származó akháj görögök voltak). Mégis a győzelmekről szóló megkönnyebbült hangú tudósítások olyan birodalomról szóltak, melyet minden oldalról ostrom fenyeget. A külső támadók Ámon főpapjai és a fáraók között folyó belső hatalomharc által megosztott birodalmat találtak.
A 20. dinasztia végnapjai (Kr. e. 1090) és Nagy Sándor érkezése (Kr. e. 332) között kevés dinasztia volt hosszabb életű 150 évnél és a hatalom központja a Nílus-delta és Egyiptom között oda-vissza ingadozott. A Tanisból uralkodó líbiai dinasztia núbiai királyoknak adta át helyét, akik elfoglalták Felső-Egyiptomot, majd a főváros, Théba kivételével az egész birodalmat végigrabolták asszír betolakodók. A Kr. e. 6-7. század folyamán a Nílus-deltában lévő Sais vált a hatalom központjává, és az uralkodók görög zsoldosok segítségével kergették ki az asszírokat.
Egyiptomot a Perzsa birodalomhoz csatolták a Kr. e. 5. század folyamán és ismét görög segítséggel űzték el a hódítókat a Kr. e. 4. század elején. A perzsák Kr. e. 343-ban visszatértek, őket pedig Nagy Sándor igázta le 342-ben. A Nagy Sándor igázta le 342-ben. A Nagy Sándor halála utáni örökösödési háborúk és rövidéletű birodalmak összeomlása után legtehetségesebb hadvezérét I. Ptolemaiosz néven megkoronázták.

Halál a Níluson

Tényleg megölték Tutenkáment? Néhány író szerint apósa és előde – Aknaten – által félreállított papság bábuja volt, akik szerették volna visszaszerezni hatalmukat. Tutenkámen halála után Az főpap uralkodott, aki négy évvel később szintén meghalt. Van-e azonban bizonyíték arra, hogy Az ölette meg a fiatal királyt? A múmia röntgenfelvételei vastagodást mutatnak a koponyán, mely származhatott koponyára mért ütéstől is. A teóriák szórakoztatóak, de a zsűri még nem döntött.)
Művészet

Az ősi Egyiptom szobrászainak alapanyaga márvány, mészkő, rózsaszín és fekete gránit, zsírkő és alabástrom valamint fa és értékes fémek voltak. Az általuk használt színezék – kréta, vörös karnélia, türkiz, sárga jáspis és fekete diorit – rendkívül tartósnak bizonyult. A sírkamrák és templomok falfestményei erősen stilizáltak, a figurák feje megvolt, de szem és váll nélkül, profilból ábrázolva.)

A Ptolemaioszok kora

Alexandriai fővárosunkból a ptolemaioszi királyok Egyiptomot a hellenizált mediterrán világ részévé tették. A hellénekre pedig az egyiptomi kultúra gyakorolt mély benyomást. Alexandriában megépült a híres Könyvtár, a Világítótorony pedig az ókor hét csodájának egyike volt, melyet az utazó és történész Hérodotosz is feljegyzett. Ezenkívül III. Ptolemaiosz kibővítette a karnaki templomkomplexumot és elkezdte az edfui szentély építését, IV. Ptolemaiosznak az esnai és a kom ombo-i, XII. Ptolemaiosznak a denderai, edfui és philae-i templomokat tulajdoníthatjuk.

A rómaiak

A Kr. u. 1 századra a növekvő római hatalom tengerének hullámai elkezdték Egyiptom határait ostromolni. XII. Ptolemaiosz a diplomácia segítségével tartotta távol a rómaiakat. Utóda, VII. Kleopátra, szövetkezett é szeretkezett a leigázás elkerülésének érdekében, először Julius Caesarral, majd Marcus Antoniussal. Caesar meggyilkolása polgárháborút eredményezett, először követői és gyilkosai között, később Octavianus, Caesar adoptált unokaöccse illetve korábbi szövetségese, Marcus Antonius között. Octavianus legyőzte Antonius és Kleopátra egyesített seregét az actiumi csatában a görög partoknál és elfoglalta Alexandriát Kr. u. 30-ban. Antonius és Kleopátra öngyilkosságot követett el, Egyiptom pedig provinciaként a Római Birodalom részévé vált a következő hét évszázadra. Szt. Márk bevezette a keresztény vallást Kr. u. 45-ben. A Kelet- és Nyugat-Római Birodalom megalakulása után (Kr. u. 379) Egyiptom keleti fennhatóság alá került, melynek fővárosa Konstantinápoly (Bizánc) volt.

Az iszlám hódítás

A barbár inváziótól – mely megdöntötte a Nyugat-Római Birodalmat Kr. u. 476-ban – Egyiptomot megvédte a földrajzi távolság keleti é északi irányából is. A bizánci határokon dúló örökös csatározásoktól is távol feküdt. Az iszlám hódítás hirtelen és váratlan volt. Kr. u. 640-ben – mindössze 18 évvel a mohamedán naptár kezdete után – az arab lovasok lándzsáin lobogó harcos új hit zászlói végigvonultak Egyiptomon. Kairót 641-ben, Alexandriát 642-ben vették be. Az elkövetkezendő két évszázadban az egyiptomi mohamedán emírek a bagdadi Abbaszida Kalifátus hűbéresei voltak. Egyiptom kormányzója, Ibn Tulun 878-ban saját magát független uralkodóvá nyilvánította. Halálakor azonban a Kalifátus visszanyerte az Egyiptom feletti ellenőrzést, ismét Bagdad vazallusai uralkodtak, míg 969-ben a Fatimida kalifák meg nem hódították. A korai Fatimida kalifák fővárosuk székhelyét Tunéziából a Nílushoz tették át, El-Qahira (a diadalmas) néven új várost alapítva. Kairó hamarosan a mohamedán világ legfontosabb politikai, vallási és kulturális centrumává vált.

Görög géniuszok

A korabeli mérnökök közül a Ptolemaaioszok idején az alexandriai hellén görögök voltak a legleleményesebb feltalálók. Bár találmányaik nagy része elveszett az alexandriai Nagy Könyvtár pusztulásakor, ám ódon, sokszor át- meg átmásolt katonai és civil mérnöki szövegrészletekből összerakhatjuk néhány lenyűgöző találmányuk képét: az alexandriai Dionüszosz feltalálta a polybolost, azaz a háromlábú sorozatlövő íjpuskát kalózok elleni védekezésre. Kortársa, Héron feltalálta a tűzoltószivattyút, légorgonát, sőt gőzgépet is szerkesztett. Ezidőtájt építettek az alexandriai hajóácsok olyan hatalmas hadihajókat, melyet még a világ eddig soha nem látott. Rodoszi Callixenus i.e. 3. századi író megemlít egy gigantikus méretű triremiszt, mely 140 méter hosszú volt, 4000 evezőssel és 2850 tengerésszel.)

A Nagy Könyvtár

A 7. századi arab hódítókat gyakran vádolják a ptolemaioszok által létrehozott alexandriai Nagy Könyvtár kifosztásával, mely a világ tudásának tárháza volt abban az időben. Alexandriát valóban kifosztották és felégették 646-ban az arabok, de azidőtájt a könyvtár kéziratait már elpusztították – a keresztény püspökök, akik átokkal sújtották a pogány világi tudást, illetve a szerzetesek, akik újrahasznosították az értékes pergameneket, felhasználva őket keresztény szövegek írásához. Az arab uralkodók viszont a tudás és művészet patrónusainak bizonyultak.)

Szaladin kora

Az 1079-es esztendőben az Első Keresztes hadjárat lovagjai partra szálltak Palesztinában, hogy kiűzzék a muszlimokat a Szentföldről és visszafoglalják a kereszténység számára Jeruzsálemet. A keresztesek a Földközi tenger partja mentén jelentéktelen királyságokat és hercegségeket állítottak fel. Az Európából érkező utánpótlás segítségével folyamatosan terjeszkedtek és 1099-ben elfoglalták Jeruzsálemet. A 12. század közepére már Egyiptomot fenyegették, de Salah el-Din (Szaladin) kurd muzulmán vezér által rájuk mért döntő vereség fordulatot hozott az események menetében. Jeruzsálemet 1187-ben újra bevették és a keresztes királyságokat mind egy szálig visszafoglalták. Szaladin Egyiptom uralkodójává nyilvánította magát és megerősítette Kairót egy hatalmas Citadellával, mely még ma is az óváros szívében áll.

A Mamelukok

Szaladin örökösei uralkodtak 1250-ig, amikor házasság révén a trónra Aybak, a mamelukok főnöke ült. A katonaszolgák elit csapata így Egyiptom legbefolyásosabb politikai és katonai rétegévé vált, és mameluk szultánok uralkodtak Kairóból a következő 3 évszázadon keresztül. Uralmuk kíméletlen, gyakran korrupt volt, árulás és csalárdság jellemezte őket.

Az Ottomán Birodalom

Ezalatt a Közép-Ázsiából származó ottomán törökök a 9. század környékén meghódították Kisázsiát. Visszaszorították a bizánci birodalom határait, végül pedig 1453-ban magát Konstantinápolyt is elfoglalták. Nagy Szulejmán szultán 1517-ben Egyiptom ellen fordult és a memelukok képtelenek voltak neki ellenállni. A következő három évszázadban Egyiptom a Balkántól a Vörös-tengerig nyúló ottomán birodalom része lett, a konstantinápolyi szultán által kinevezett pasák kormányozták. Noha a 971-ben alapított El-Azhar mohamedán egyetem továbbra is a muzulmánok legnagyobb hittudományi központja maradt, Egyiptom a birodalom elmaradott területévé vált.

Szaladin

Salah el-Din Yusuf ibn Ayyub nem arab, hanem muszlim kurd származású volt. A szíriai emír (Nur el-Din) seregeinek élén elfoglalta Egyiptomot, később a bagdadi kalifa helytartója lett, aki kinevezte Egyiptom és Szíria szultánjának 1174-ben. Mezopotámia (a mai Irak) elfoglalása után a keresztes királyságokat megtámadta, és 1187-ben Hattinnál döntő csapást mért rájuk. Az I. (Oroszlán-szívű) Richárd által vezetett Harmadik Hadjárat azonban megakasztotta terjeszkedését, kikényszerítette a Földközi-tenger partvidékén fekvő városok átadását és a keresztény zarándokok ezután beléphettek Jeruzsálembe. Szaladin (a keresztesek legméltóbb ellenfele) dinasztiája uralkodott egészen az 1250-es mameluk hatalomátvételig.

A franciák

Egyiptom életében ismét erőszakos beavatkozásra került sor a Bonaparte Napóleon által vezetett 1798-as francia forradalmi expedíciós hadsereg révén. Napóleon célja Egyiptom francia befolyás alá helyezése volt, mely lehetővé tette volna számára a Szuezi-szoros és a Vörös-tengeren keresztülhaladó indiai kereskedelmi útvonal ellenőrzését. Az expedíció azonban több volt katonai vállalkozásnál. Napóleon Franciaország legjobb tudósait hozta magával, akik égtek a vágytól, hogy tanulmányozhassák az ősi világ kincseit. A katonák bevésték nevüket a templomok és obeliszkek köveibe (a mai napig láthatóan), de az őket kísérő tudósok és archeológusok elkezdték az ősi Egyiptom újrafelfedezését. A hieroglifák megfejtése például szinte teljesen az expedíció által 1799-ben megtalált rozetti kőnek köszönhető.
Napóleon expedíciója azonban kudarcot vallott. Míg a szárazföldi sereg a fővárost fogalalta el, Nelson admirális hajói elsüllyesztették az Aboukir-öbölben horgonyzó francia flottát, elvágva az utánpótlási vonalat. Napóleon maga visszaóvakodott Franciaországba és 1801-ben az expedíciós haderő szintén visszavonult.

Ottomán méltóságok

A konstantinápolyi uralkodó – a szultán (világi cím) – alattvalói számára kalifa volt, azaz Mohamed egyenes leszármazottjaként minden mohamedán legfelsőbb ura. Rangban alatta levők az alábbi címeket viselték: Egyiptom 19. századi uralkodói a kedivék voltak – a szultánnak alárendelt, de gyakorlatilag független királyok dinasztiája. Korábbi uralkodók mindössze wali (alkirály) illetve pasa (tartományi katonai kormányzó) címet viseltek. Az alacsonyabb szintű kormányzók a bej címet kapták.)

Mohamed Ali pasa

A francia kaland eltörölte az ottomán befolyást Egyiptom felett és az egyiptomiak új generációját változtatásra sarkallta. A franciák visszavonulását követő káoszból egy görög-albán születésű tiszt, Mohamed Ali emelkedett ki vezérként. A hadsereg támogatását élvezve ő lett Egyiptom pasája. Elméletben elismerte a konstantinápolyi szultánt feljebbvalójának. Gyakorlatilag viszont a következő 40 évben független uralkodóként kormányozta Egyiptomot, elindítva egy olyan modernizációs folyamatot, melynek segítségével felszámolta a középkori állapotokat. Egyiptom nem volt többé elmaradott és Mohamed Ali utódai, akik kedive rangban uralkodtak, felhagytak azzal, hogy az ottomán birodalom hűbéresének színleljék államukat.

A kettős domínium

Az európai nagyhatalmak ázsiai terjeszkedésével megnőtt az érdeklődés egy, a Szuezi-szoroson keresztül vezető gyorsabb útvonal iránt, a Jóreménység foka körüli fáradságos és hosszú út alternatívájaként. Ferdinand de Lesseps francia mérnök sugallta a Szuezi-csatorna építését, melynek 1869-es megnyitását hatalmas tetszésnyilvánítás övezte. Egyiptom eredetileg a csatorna építését finanszírozó nemzetközi tőkealap részvényeinek 44 százalékát birtokolta, de Iszmail kedive pénzügyi alkalmatlansága miatt brit és francia befektetők kezébe került. 1876-ban a kedive ügyeivel foglalkozó francia-brit kettős domínium került létrehozásra, 1882-ben pedig angol helyőrség létesült Alexandriában. Az Anglia és Franciaország közötti feszült nagyhatalmi verseny, és a csatorna ellenőrzésének fontossága arra sarkallta Angliát, hogy szorosabban fogja Egyiptomot, kis híján brit protektorátussá redukálva az országot a kedivével az élen.
A brit és francia jelenlét felfuttatta a fáraók relikviái iránti érdeklődést, elkezdődött a gizai, memfiszi, luxori sírok és templomok szisztematikus feltárása. Kezdetben ez gyakorlatilag kalandorok szervezett sírrablását jelentette, akik régészet helyett inkább a fantasztikus kincsek iránt érdeklődtek. Az Archeológiai Intézet 1880-as megalapítása után a tudományosabb megközelítés került előtérbe.
Egyiptom 1914-ben hivatalosan is brit protektorátussá vált, de 1922-ben visszanyerte függetlenségét, azonban hadügyekben és a Szuezi-csatornával kapcsolatos kérdésekben továbbra is Anglia hozta meg a fontos döntéseket.

Mohamed Ali

Mohamed (vagy Mehmed) Ali egy Kavala nevű görög kikötővárosban született (akkoriban ez a város is az ottomán birodalom része volt) és a török sereg tisztjeként érkezett Egyiptomba. 1811-ben könyörtelenül lemészárolta a mamelukok vezetőit, véget vetve uralmuknak. Fia, Ibrahim 1813-1818-ig az arábiai fanatikusok ellen vezetett hadjáratban visszafoglalta a szultán számára Mekka és Medina szent városát. Mohamed Ali ezután fia segítségével felszerelt egy modern sereget az ottomán szultán számára a görög lázadók ellen. A háború után nagyobb függetlenséget követelt a szultántól. A visszautasítás miatt fellázadt, kiűzte a török csapatokat Palesztinából és Szíriából, sőt török területeket is elfoglalt. Ezt az üstökösként ragyogó sikersorozatot az európai nagyhatalmak megelégelték és hódításait vissza kellet adnia. 1848-ban mondott le.
(Napóleon tudósai: 23. oldal
Az 1798-as francia invázió az európaiak tekintetét Egyiptomra vonzotta. A tudományos gondolkodású, forradalmi Franciaország szellemében Napóleon 167 tudóst hozott magával különböző tudományterületekről, küldetésük az őskori és a mai Egyiptom átfogó vizsgálata volt. Az összes információ összegyűjtése és a 24 kötetes Description dEgypte kinyomtatása 15 évbe telt. A csoport művészeinek élénk illusztrációival felszította az ország iránti érdeklődés tüzét, és utazók generációit csábította ide.)
(Sa’ad Zaghloul: 23. oldal
Sa’ad Zaghloul-ról (1860-1927) sok egyiptomi város terét és utcáját nevezték el. A 1907-ben lett oktatásügyi miniszter és a Wafd nacionalista mozgalom vezetője. Az első világháború befejezése után sikertelenül szorgalmazta Egyiptomnak a brit birodalomtól való függetlenedését. Zaghloul lemondása lázongásokat szült, így letartóztatták és legfontosabb követőivel együtt száműzték Máltára. Egyiptomban visszatérve ismét száműzték 1921 és 1923 között, 1924-ben pedig hatalmas többséggel választották meg Egyiptom első miniszterelnökévé. 1927-ben halt meg.)

A II. világháború

A második világháború alatt a létfontosságú Szuezi-csatorna miatt súlyos harcok dúltak a Nyugati-sivatagban, kezdetben olasz és szövetséges, majd az olaszok legyőzése után az Erwin Rommel vezette német és a szövetséges csapatok között. Az El-Alameinnél 1942-ben aratott döntő fontosságú szövetséges győzelem – Alexandriától mindössze 106 kilométerre – fordított az események menetén.